
Két kontinensen is épül a Hubertusz-kilátó
2026.09.04.

Megkezdődött az új Hubertusz-kilátó építése a Dudlesz-erdőben. A korábbi, műszaki állapota miatt elbontott építmény helyén egy 14 méter magas, fedett faszerkezetű kilátó készül. A beruházás különlegessége, hogy azonos tervek alapján két kontinensen, Sopronban és Kanadában is megépül egy-egy kilátó.
A Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. idén ünnepli fennállásának 75. évfordulóját, amelyhez kapcsolódva három soproni kilátó is megújul. A Várhely-kilátót tavasszal már átadták, a Károly-kilátó felújítása is megtörtént, harmadikként pedig a Hubertusz-kilátó helyén épül új kilátó.

Dr. Sándor Gyula, a TAEG Zrt. vezérigazgatója elmondta: az új Hubertusz-kilátót az 1956-ban Sopronból elmenekült, majd Kanadában új otthonra talált erdőmérnök-hallgatók és oktatók emlékének ajánlják. A Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karától származó kezdeményezéshez a TAEG Zrt. is csatlakozott.
A projekt különlegessége, hogy a soproni építménnyel azonos tervek alapján a kanadai British Columbiában is elkészül egy kilátó. A két helyszín közötti kapcsolat 1956-ig nyúlik vissza: a forradalom leverése után az Erdőmérnöki Főiskola oktatóinak és hallgatóinak egy csoportja elhagyta Magyarországot, majd Kanadában, a University of British Columbia intézményében folytathatták az oktatást és a tanulást.

Prof. Dr. Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora szerint a két kilátó ennek a különleges történelmi kapcsolatnak állít emléket. Mint hangsúlyozta, az 1956-ban Kanadába került soproni oktatók és hallgatók közössége, valamint az általuk továbbvitt selmeci hagyományok máig fontos kapcsot jelentenek Sopron és British Columbia között.
Az új Hubertusz-kilátó 14 méter magas, fedett faszerkezetű építmény lesz, amely formájában egy őrtornyot idéz. A két kontinensen megvalósuló kilátók így nemcsak turisztikai célpontként szolgálnak majd, hanem az 1956-ban Sopronból elindult erdész közösségnek és a máig fennmaradt kapcsolatnak is emléket állítanak.
A soproni Hubertusz-kilátót a tervek szerint 2026. október 23-án, az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulóján adják át a nagyközönségnek.
A munkálatok ideje alatt a Hubertusz-kilátó és közvetlen környezete továbbra is építési terület, ezért nem látogatható. Kérjük a kirándulókat, hogy saját biztonságuk érdekében vegyék figyelembe a helyszínen kihelyezett jelzéseket és lezárásokat.
A Sopron TV tudósítását itt nézhetik meg:



