A középhegységek vízfolyásaiban – ahogyan a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. által kezelt Soproni-hegyvidék erdeiben csörgedező Rák-patakban is – megannyi apró vízi makrogerinctelen él - Lapszemle a Mi Erdőnk 2025. évi harmadik számából

Napjainkban erősen felértékelődött vizeink szerepe és tisztasága. A lakóhelyünkhöz közeli vízfolyásokat sokszor gyerekkorunk óta járjuk és ismerjük.

Vannak, akik hatalmas gátakat vagy hidakat építettek ezekre a kis patakokra, mások beletapicskolva ismerkedtek a talpuk alatt lévő kövekkel, vagy csak felfrissítették arcukat a nyári nagy melegben a vízfolyás hűs vizével. A patakban mozgó apró élőlényeket azonban legtöbben észre sem vették. A középhegységek vízfolyásaiban – ahogyan a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. által kezelt Soproni-hegyvidék erdeiben csörgedező Rák-patakban is – megannyi apró vízi makrogerinctelen él. Ezeknek a szabad szemmel látható gerinctelen állatoknak fontos szerepük van a patakvizek ökoszisztémájában.

A tömegesen megjelenő bolharákok (Gammarus spp.) például az ősszel vízbe hulló falevelek lebontásában segítenek. Nagy lakmározásuk során csupán a levelek erezetét hagyják meg. Emellett pedig nagy számukból adódóan táplálékforrást jelentenek más szervezeteknek, például a halaknak vagy a kétéltűeknek. Az oldalirányban lapított, félhold alakú élőlények világszerte a legelterjedtebb édesvízi rákok közé tartoznak. Nevüket onnan kapták, hogy potrohlábaik segítségével szökellve úsznak.

A szintén szerves törmelékkel táplálkozó törékeny testű kérészek (Ephemeroptera) már a karbonkorban (azaz kb. 300 millió évvel ezelőtt) is léteztek, ám egykor sokkal fajgazdagabb rovarcsoportot alkottak. Egyes kérészfajok maradványait megtalálták borostyánkőben konzerválódva. Legismertebb fajuk a tömeges rajzásáról híres tiszavirág (Palingenia longicauda). A domb- és hegyvidéki patakjaink mentén azonban számos más kérészcsalád is él, például az erezett kérészek (Heptageniidae). Az ide tartozó fajok lárvái legtöbbször tiszta vizű és jó oxigén-ellátottságú, kavicsos aljzatú patakokban fejlődnek, jelenlétük pedig kiváló indikátora az adott vízfolyás vízminőségének. Mivel az ilyen élőhelyeken fennáll az elsodródás veszélye, a lapított testű lárvák szorosan a kövekhez simulnak és az azokon lévő algabevonatot legelik. Imágóként (kifejlett rovarként) töltött rövid, néhány órás (esetleg napos) életükben már nem táplálkoznak, egyetlen feladatuk az utódnemzés. A fajok többsége az esti órákban rajzik. Ilyenkor a hímek és a nőstények együttesen lejtik fel-le hullámzó násztáncukat a patakok fölött. A megtermékenyítés után a nőstények a vízhez repülnek, és a vízfelszínre rakják petecsomójukat, mely aztán alámerül.

A Soproni-hegység különleges, fokozottan védett szitakötőfaja a balkáni hegyiszitakötő (Cordulegaster heros), ami a legnagyobb termetű szitakötők közé tartozik. Fekete alapszínét élénksárga minták díszítik. Lárvája 3-5 évig fejlődik, s a vízben élő rovarlárvákkal táplálkozik. Taktikája a vadászat közben az, hogy beássa magát az üledékbe, így várja a zsákmányt. A lárva fejlődése során többször levedli bőrét, ám az utolsó vedlését már a vízből kimászva, a közeli vízparton vagy vízparti növényzeten megkapaszkodva végzi. A levedlett lárvabőrt sokszor meg lehet találni a patak mentén. A balkáni hegyiszitakötők imágói csupán néhány hétig élnek. A hímek a repülési időszakban (júniustól augusztusig) alacsonyan a patak felett oda-vissza járőröznek, a nőstények pedig függőleges tartással, föl-le repülve rakják le petéiket. A faj természetvédelmi értéke egyedenként 100 000 forint.

Szintén érdekes életmódúak a tegzesek (Trichoptera) lárvái, hiszen többségük különböző formájú és anyagú lakócsövet (tegezt) készít, melybe visszahúzódva védve vannak a külső hatásoktól. A hengeres lakócső az egyes fajoktól és a patak aljzatán talált anyagoktól függően növényi részekből vagy ásványi szemcsékből készül. A tegez egyes építőelemeit a lárvák az ajakmirigyeik által kiválasztott szövőfonalak segítségével ragasztják egymáshoz és a házat is ezzel bélelik ki. Egyedfejlődésük egy évig tart. A csapongva repülő imágók kibújása tavasztól az őszi hónapok végéig történhet.

A hegyvidéki patakok élővilága rendkívül változatos, ám nem mindegy, hogy melyik szakaszán vizsgáljuk a vízfolyást. Más arcát mutatja akkor, amikor kissé lelassulva sík terepen, réten vagy mezőn keresztül csörgedezik és akkor is, amikor egy városon folyik át. A forrásától kezdve megannyi tényező lehet hatással a vízre. A vízbe került szennyezéseket a patakban található élőlények segítségével is vizsgálhatjuk. Minél több szennyezésre érzékeny faj van a vízben, annál tisztább patakról beszélhetünk.

Ahhoz, hogy megtudhassuk, a lakóhelyünkhöz közel található patakban mely apró állatok élnek, milyen az ökológiai állapota, s a vízminősége, csupán egy egyszerű kézihálóra van szükségünk. A hálónkkal kimerített iszapos, kavicsos mintából kiszedjük a benne mozgó élőlényeket, és miután meghatároztuk, hogy mely fajról vagy családról van szó, és mennyi egyedet találtunk belőle, kiderül a víz minősége. Ezzel a megállapítással bekapcsolódhatunk egy már régóta működő vízminőség-vizsgálatba (BISEL). Akár erdőn, akár mezőn járunk, utunkat gyakran keresztülszelik a dúsan hömpölygő vagy éppen csak csordogáló vízfolyások. Lépjünk hát oda hozzájuk, ismerkedjünk meg velük közelebbről, és merüljünk el a vízi makrogerinctelenek lenyűgöző világában.

Kis Enikő, dr. Takács Viktor TAEG Zrt.

Galéria